A diabétesz mellitus jellegzetessége egy megnövekedett vércukorszint, amely csekélyebb vagy teljesen hiányzó inzulintermelés által lesz előidézve. Egy fennálló inzulinrezisztenciánál, mint az a 2-es típusú diabétesznél is előfordul, a testben elég inzulin áll rendelkezésre, de azt nem tudja alkalmazni.
A táplálékkal bevitt szénhidrát a testen belül glükózzá alakul át. Ez a glükóz mutatkozik a test számára a legfontosabb energiaforrásnak a normál anyagcserefolyamatoknál. Ez egyrészt a véráramban kering és a testsejtek állandó rendelkezésére áll, másrészt a glükóz, amikor nincs rá azonnal szükség, a májban és az vázizomzatban glikogénként raktárolódik, ahol akármikor megint felszabadulhat.
Az inzulin hormon, amely a hasnyálmirigy (pancreas) β-sejtjeiben képződik és a vérkeringésbe kerül, egy kulcsanyag ebben a folyamatban. Ez egyrészt lehetővé teszi a glükóz szállítását az izom-, zsír-, és májsejtekbe, másrészt az inzulin szabályozza a glükóz készbesítését a máj által. Az inzulin ezáltal szabályozza a vér vércukortartalmát. Nincs más olyan hormon, amely ezt a feladatot átvállalná.
Diabétesz mellitusnál az inzulinhiány azt idézi elő, hogy a test a maga produkált vagy a táplálékkal felvett cukrot nem tudja már megfelelően felhasználni. A testből hiányzik az energia, ezért a zsírt kezdi leépíteni. A zsírsavak bomlástermékei, az úgynevezett ketonok vagy ketontestek, vezetnek az organizmus mérgezéséhez, ha az inzulinhiány nem lesz gyorsan helyreállítva.
A diabéteszt a vércukormérő műszer mérése által diagnosztizálják. Az egészséges szervezetben éhomi állapotban ne legyen 5 - 6 mmol/l felett és 2 órával evés után se legyen 8 mmol/l felett (az ujjbegyből a kapilláris vér használatánál). A kezelés módja a betegség fokától és típusától függ.